blog

Mi folyik itt….? ( sör, vagy valami hasonló ) by” Sörminátor”

 

Immár több mint egy évtizede foglakozom behatóbban  a sör világával, és talán nem szerénytelenség, hogy ez idő alatt rendeteg tapasztalatra és ismeretre tettem szert munkámmal kapcsolatban!

„ Régebben más volt”- hallgattam minap korunk egyik meghatározó hazai slágerét és persze a dal szövege egész más hangulaztot idéz meg, de mégis…  mennyire igaz!

Tudom, hogy haladni kell a korral, hogy a változás viszi előre a világot, na de merre?!

A mi kis szegmensünket, a SÖR fogyasztást nézve az irány enyhén szólva is megosztó. Merthogy maláta, komló, élesztő, és jó minőségű víz. Nem egy bonyolult recept! Tradíció, tisztasági törvények, hagyomány és egy több száz éve taró sikertörténet.

Megtartva a hagyományos  értékeket, a maláta és komló fajtáinak, arányainak játékával, előkészítésének módjával , az erjesztés folyamátval és a végtermék hűtésének, tárolási módjának variálásával és változtatásával újabb és újabb fajták, ízek, harmóniák születtek.

Mert fogékonyak vagyunk az újra, és különlegesre!  És ez így rendben is lenne….

Pár évvel ezelőtt hoztak egy törvényt, miszerint a kereskedelmi forgalomba hozott sörök áumegjelölő leírásánál fel kell tüntetni, hogy az adott főzet prémium minőségű sör, sör, esetleg sör szerű termék.

Amennyiben az összetevők, vagy a tápérték adatok feltüntetésénél  pédául az amelyben szó helyett melybent alkalmaz a forgalmazó, a hivatal vizsgál  és büntet. Az viszont, hogy a fenti előírás szerint sörről, vagy sör szerű termékről beszélünk, mennyi a szárazanyagtartalom esetleg van e adalékanyag, az hivatalból senkit nem érdekel!

Persze abban a világban, ahol egyes főzdék a kukorica tartalom elhagyásával úgy gondolják máris prémium terméket alkottak, mások hazánkban oktoberfest sört próbálnak kisüzemi módszerekkel mindenféle tapasztalat nélkül kreálni, holott azt csak „müncheni sördiplomás” sörfőzők, müncheni receptek és alapanyagok felhasználásával készíthetnek, nincs min csodálkozni!

Csak a fogyasztók vásárlói tudatosságában és ízlésében bízhatunk, és bízunk is!

Drukkolunk elsősorban a  minőségnek, a tradícióknak és a hozzáértő kezekben formálódó újdonságoknak.

Nemrég egy nezetközileg ismert sörszakértő társaságában kóstoltuk egy divatos, több főzde termékeit  kínáló söröző választékát. Voltak kiemelkedő minőségű, de sajnos az ihatatlan kategóriába tartozó „különlegességek”. Egybehangzó véleményünk szertint, amennyiben egy sör hibás, azt a piac és a fogyasztók érdekében megsemmisíteni kellene, nem pedig történeteket gyártva, gazdasági okokból piacra dobni mint például vecsési káposztával savanyított, buggyantott százkomlós IPA!

Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon egy letisztult minőséget preferáló igényes főzdékből álló versenyszféra lát majd el minket kedvenc habzó italunkkal, azonos feltételekkel, egymással érdekünkben  és értünk versenyezve!

2021.06.17 13:47
Ever Drink
Idén duplán Jubilálunk!

Idén duplán Jubilálunk!

Nemsokára hatalmas születésnapi kedvezményekkel jlentkezünk!